Heti hirdetés
2026. május 31. - Szentháromság vasárnapja
1./ A mai vasárnap Szentháromság ünnepe és Hősök vasárnapja, egyházmegyénk Máriaremetei zarándoklata, ahol 11-órakor lesz a püspöki szentmise.
2./ Hétfő június hó első napja, mely hónapot Jézus Szentséges Szívének szenteljük, ezért a szentmiséinkhez kapcsolódva imádkozzuk a Jézus Szíve litániát.
3./ Csütörtökön, június 4. én este 6 órai szentmisére várom a képviselő testület tagjait, majd a szentmisét követően a képviselőtestületi ülésre.
Ugyanezen a napon első csütörtök lévén felnőttek katekézise lesz.
Ezen a napon délután fél 5 órakor rövid harangszóval emlékezünk a trianoni békediktátum évfordulójára.
4./ Első pénteken reggel 7 órakor szentmise, délután 4 órától szentségimádás, a szentmisét követően rózsafűzér titokcsere.
5./ Első szombaton reggel 8 órakor rózsafüzér, szentmise és litánia a Fatimai Szűzanya szándéka szerint.
6./ Szombaton fél 10 órakor elsőáldozók oktatása, ahogy már korábban jeleztük várjuk a vasárnapi Úrnapi körmenetre.
7./ Jövő vasárnap a királyerdei templom híveivel együtt a fél 9 órai szentmise keretében tartjuk az Úrnapi körmenetet.

Jeruzsálemi Szent Cirill a kézbe áldozásról (IV. sz.):
"Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem egyik tenyered legyen a másik tenyered trónja, így fogadd az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rámondva az áment. Elővigyázattal szenteld meg a szent test hozzáérintésével szemeidet, ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsolódjon belőle. Mert ha valamennyit is elmorzsálsz belőle, az olyan, mintha saját tested egy tagja menne veszendőbe. Mondd meg nekem: ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle, és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen el belőle, ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?"

Imádság
Én Istenem, Szentháromság, imádlak! Segíts, hogy egészen elfeledkezzek magamról, s így beléd költözhessek, mozdulatlan békédbe, mintha lelkem máris az örökkévalóságban időzne. Ne zavarhassa meg békémet semmi, ne űzhessen ki semmi Belőled, változhatatlan Istenem, hanem inkább minden pillanat ragadjon egyre beljebb Misztériumod mélységébe. Teremts békét lelkemben, tedd lelkemet mennyországoddá, kedvelt lakhelyeddé, pihenőhelyeddé. Add, hogy soha ne hagyjalak ott egymagadban, hanem egész lényemmel jelen legyek Nálad, folyvást ébren a hitben, folyvást imádva Téged, egészen kiszolgáltatva a Te alkotó erődnek.
Ó, drága Krisztusom, Aki szeretetből függsz a keresztfán! Szíved jegyese szeretnék lenni, szeretnélek dicsőséggel beborítani Téged, szeretnélek szeretni… a belehalásig. De érzem tehetetlenségemet. Kérlek, "öltöztess engem Tenmagadba", tedd, hogy lelkem azonosuljon lelked minden mozdulásával, árassz el engem, szállj meg engem, lépj a helyembe, hogy életem ne legyen más, mint kisugárzása a Te életednek! Hatolj belém, légy bennem Imádó, Engesztelő, Megváltó! Ó, örök Ige, Istenem szava, egész életemben csak hallgatni akarlak Téged, tanulékonnyá akarok válni, hogy mindent megtanuljak Tőled. Aztán pedig, minden éjszakán, minden ürességen, minden tehetetlenségen át mindig csak Téged akarlak nézni, benne maradni a Te nagy világosságodban; ó, én szeretett Csillagom, igézz meg engem, hogy már ki se tudjak lépni sugárkörödből.
Ó, emésztő tűz, szeretet Lelke, "szállj reám", hogy az Ige mintegy megtestesüljön lelkemben: hadd legyek Számára egy újabb emberiség, melyben megújítja teljes Misztériumát. És Te, ó Atyám, hajolj le szegény kis teremtményedhez, "borítsd be árnyékoddal", ne láss benne mást, mint "szeretett Fiadat, akiben kedved telik".
Ó, én Hármam, Mindenem, Boldogságom, határtalan Magány, Végtelenség, amelybe beleveszek, zsákmányként kiszolgáltatom magamat Nektek! Temetkezzetek belém, hogy én is Belétek temetkezhessek, addig is, amíg bemegyek a Ti világosságotokba, szemlélni nagyságotok mélységét.
(Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet)