Évközi 14. vasárnap
2025. július 6.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak."
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. "Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk." Ő így válaszolt: "Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben."
Lk 10, 1-12. 17-20
Elmélkedés:
Mint bárányokat a farkasok közé
A mai evangéliumból kitűnik, hogy Jézus derűlátással ítélte meg a hithirdetés esélyeit. Szilárd magabiztonsággal jelentette ki: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés". Tanítványait a siker biztos reményében küldte apostoli útra: "Menjetek! Így küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé". Kijelentéseivel azt a benyomást kelti, mintha a városok és falvak, ahová menni készült, egyebet sem tennének, csak hithirdetőit várnák, akárcsak az érett búzakalászok a ringó búzatáblákon a termést betakarító aratókat. Küldötteinek szóló intelmei ugyancsak nagy optimizmusról tanúskodnak. Megítélése szerint valóban Isten igéjére várt a nép. Szerinte a hittérítő munka sikerének kilátásai oly jók, hogy a tanítványoknak egyelőre semmi mással sem szabad törődniük csak az aratás gondjaival: meg kell nyerniük az embereket Krisztusnak és ügyének. Nincs szükségük tőkére, sem hosszas berendezkedésre, emberi biztosítékokra vagy nagy propagandára, mert – amint sokszor hangsúlyozta – Isten országa amúgy is közel van. Itt Jézus ajkán a végső idők egyfajta küszöbön álló beteljesedése csendült meg. Lukács evangéliumi szakaszunkkal többet akart, mint egyszerűen történelmi pillanatképet rögzíteni Jézus életéből. Az egyház, papok és világiak, missziós küldetésére hívta fel a figyelmet, arra, hogy Jézus minden tanítványának meghagyta, hogy menjenek el az egész világra és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek (Mt 16, 15). A megbízatás elsősorban az apostoloknak és utódaiknak szólt. A 72 tanítvány küldetése viszont arról tanúskodik, hogy Jézus apostoli megbízólevelét a világ összes népéhez intézte. A hetvenkettes szám megegyezik a Teremtés könyvének 10. fejezetében felsorolt bibliai 396 PPEK / Cserháti Ferenc: Hitébresztő (A, B, C év) nemzetek összességével és az egész emberiséget jelképezi. Ez azt jelenti, hogy Jézus és üzenete az egész világra kiterjed: ő minden népre és minden emberre számít. A 72 tanítvány tulajdonképpen mi vagyunk. Apostoli megbízatásunk teljesítésében nehézséget okoznak a megváltozott körülmények. Távol állunk attól a világtól, amelyben az emberek tárt karokkal fogadják az isteni igét és ennek hirdetőit. Többen úgy vélik, hogy korunkban Krisztus igéjével a fiatalokat már meg sem lehet közelíteni. Az emberiség jó része nem kíváncsi a vasárnapi igehirdetők tanítására. Ha esküvők, keresztelések vagy temetések alkalmával többen még el is mennek a templomba, ezt nemegyszer csak vallásos szokásból, népszokásból vagy csupán illemből teszik. Az elsőáldozások és gyászszertartások alkalmával jobban érdekli az embereket a külsőség és az ilyenkor szokásos divat, mint a Krisztussal való találkozás vagy az Örömhír. Hol beszélhetünk még sok aratnivalóról és megtérésre várakozó emberről? Ha a megcsappant hivatások száma miatt napjainkban lelkipásztoraink fulladoznak is a munkától, ez gyakran az elhatalmasodó bürokráciával, az építkezésekkel, a gazdasági körülményekkel, a plébánia menedzselésével és nem a hívek Krisztus utáni szomjával függ össze. Az egyház missziós küldetése mégis éppúgy érvényben van, mint 2000 évvel korábban, amikor Krisztus, esetleg a korszellem hatására, kijelentette: Közel van hozzátok az Isten országa. A hitterjesztés munkájában fontosak a legújabb kommunikációs ismeretek és a "Public-relation" modern eszközei, de apostoli munkánk sikere végeredményben ma is Istentől és tanúságtételünk őszinteségétől függ. Üres zsebbel, mezítláb, tarisznyával a hátunkon és koldusként házalva ma már aligha lehetünk szavahihető és komolyan vett tanúi Isten igazságának. Ennek ellenére Krisztus evangéliumi szakaszunkban felsorolt intelmei nélkül ma sem végezhetünk komoly és eredményes apostoli munkát. Krisztus és ügye szószólóit ma is az egyházi és világi krisztushívők hiteles és szavahihető tanúságtétele alapján ítéli meg a világ. Fiataljaink erre napjainkban különösen rámutatnak, amikor inkább keresik a "mezítlábas" apostolokat és a mindenkor hozzáférhető hithirdetőket, mint a mindig elfoglalt és időhiányban szenvedő, jól kitanult egyházközségi vezetőket. Tévedés mégse essék! A Hetvenkettő küldetésében világiaknak és egyháziaknak egyaránt tevékenykedniük kell. Krisztus mindannyiunktól radikális, hiteles és szavahihető keresztény tanúságtételt vár. Megbízatásának manapság mégsem csupán evangéliumi útmutatásainak szószerinti követésével tehetünk eleget, hanem az azok szelleméből fakadó keresztény magatartásunkkal. Ennek egyik formájára mutatnak rá napjainkban a nálunk is megtelepedett Kalkuttai Teréz anya leányai. Teréz anya leányainak apostoli munkája világszerte oly gyümölcsöző, hogy tanúságtételük még a nem keresztény ideológiával rendelkezők szívét is megnyerte – fűzzük hozzá: Krisztusnak! Lékai bíboros egyik kiemelkedő érdeme talán éppen az, hogy egykor megpróbálta Magyarország figyelmét korunk egyik legnagyobb apostolnőjére irányítani és Krisztus melletti önzetlen tanúságtételét a magyar szívekbe elültetni. Lett-e belőle aratás? Papok és világiak korszerű és hiteles tanúságtételéről van itt szó. Teréz anyát egyszer megkérdezték: "Mondja, kérem, mi tehetné szebbé az életünket?" Válasza meglepő: "Mosolyogjanak egymásra! Mosolyogjon feleségére, férjére és gyermekeire! Mindenkire, és így meglátja miként növekszik majd egymás iránti szeretetük!" A kérdező tovább faggatta: "És ön férjes?" "Ó, igen" – válaszolta. "És sokszor nehezemre esik Jézusra mosolyogni. Olykor nagyon igényes. Én mégis éppen ilyenkor mosolygok rá a legkedvesebben, és ez nagyon szép!" Ma leginkább mosolygós arccal és a lélek örömének kisugárzásával kellene apostolkodnunk. A tiszta szív örömének ragadós mosolyával. Hol teszünk tanúságot az élet örömeiről? A teljes életet kell hirdetnünk. Tegyünk hiteles tanúságot a szép életről Krisztusban!
© Cserháti Ferenc atya
(Az előző heti elmélkedések elérhetőek Csepel-Királyerdő honlapján: https://www.kiralyerdei-templomunk.hu/ )
Imádság:
Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett emberiséget. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.